Bemutatkozás

"A mai világban, a legnagyobb probléma az anyagi létbizonytalanság, és ennek ellenére sokan anyagi gondokba kergetik magukat másoknak segítve!"

Tisztelt Érdeklődő, köszöntöm honlapomon!

Kérem, engedje meg, hogy pár mondatban bemutatkozzam és tájékoztassam Önt cégem múltjáról, tevékenységéről, és legfőképp új szolgáltatásáról az „albérlet felügyeletről”.

Dajka Zoltánnak hívnak, és a Rendőrség hivatásos állományának különböző szakterületein dolgoztam több mint egy évtizedig. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert sok cég a megfelelő szakmai múlt és tapasztalat nélkül próbál meg érvényesülni egy olyan területen, ahol ezek elengedhetetlen részét képezik a sikerességnek és a jogi hibák elkerülésének! A munkám során sikerült tapasztalatot szereznem pszichológiai és jogi ismeretekből, valamint segítségemre van a főiskolai tanulmányom, mellyel közgazdász végzettséget szereztem. Mivel a rendőrségi keretek erősen beszabályoztak, és ezzel nem tudtam azonosulni, magam mögött hagytam a „céget”. Négy éve alapítottam egy önálló vállalkozást és belekezdtem egy olyan tevékenységbe, ahol megpróbálom az olyan emberek érdekeit képviselni, akik jóindulatból, naivitásból, vagy egyszerűen csak segítő szándékkal megbíztak, segítettek barátaikon, ismerőseiken, vagy éppen üzlettársaikon. A segítségük fejébe ők is belekeveredtek egy körforgásba, melyből nem tudnak kilábalni és nincs meg a kellő szakmai, ismeretségi hátterük a helyzet megoldására. Cégem tevékenységei közé tartozik a követeléskezelés (adósságbehajtás), melynek keretein belül teljes mértékben képviseljük ügyfeleinket. Lefolytatjuk a tárgyalásokat, egyeztetéseket, és ennek megfelelően megállapodásokat kötünk az adós féllel. Eredménytelenség esetén polgári, büntetőeljárásokat kezdeményezünk, felügyeljük az eljárást, és folyamatosan kontroláljuk azokat, egészen a Bírósági eljárás végéig.

Az utóbbi időben elszaporodtak a nem fizető bérlőkkel kapcsolatos problémák is. Sokan fordultak hozzánk ezzel kapcsolatban és kérték, hogy segítsünk az adósságot felhalmozott, és az ingatlant el nem hagyó bérlőkkel szemben. Az elmúlt évben, és idén is jelentős problémát okoztak, okoznak a tulajdonosok számára, hogy a „bérlők” a bérleti díjat nem fizetik, a rezsi költségekkel elmaradnak, és ennek tetejébe a bérleményt sem hajlandóak elhagyni a felszólítások és felhalmozott tartozások ellenére sem. A bérlők a legtöbb esetben fenyegetőznek, akadékoskodnak. A hatóságok elzárkóznak a probléma megoldásában, a pereskedés meg évek kérdése!

Cégünk a megkeresésekre tekintettel ügyvédekkel és közjegyzőkkel átnézte az erre vonatkozó összes törvényt, jogszabályt és rendeleteket, melynek köszönhetően kijelenthetjük, hogy napra készek vagyunk ebben a témában. Ennek köszönhetően a legtöbb esetben rövid 1 - másfél hónapos határidőkkel tudtunk eredményeket produkálni a kiköltöztetések tekintetében. A bírósági procedúrákhoz képest elenyészőnek tekinthető ez az idő.

A folyamatosan növekvő számú megkeresésekre és a sikerekre tekintettel 2013 januárjában egyesítettem cégeimet és megújulva bővítettem tevékenységi körét „albérlet felügyelettel”. Ennek során vállaljuk albérletek (lakások, házak), egyéb bérlemények: irodaházak, raktárak, üzletházak teljes felügyeletét a kiadástól kezdődően a felügyeleten át a problémák elhárításáig. A „szolgáltatások” menüpontban pontosabban lehet tájékozódni tevékenységünkről.   

Cégem új tevékenységével, szeretnék segítséget nyújtani olyan embereknek, gazdasági társaságoknak, akik szeretnék elkerülni, vagy már sajnálatos módon belekeveredtek egy olyan problémába, mely sem a jogban, sem a hatóságoknál és legfőképp az emberek fejében sem tisztázott pontosan, és így a megoldása komoly problémákba ütközik.

Ha Ön kedves érdeklődő szeretné az ilyen jellegű problémákat megelőzni, vagy már ilyen jellegű gondokkal küzd, kérem, keressen fel és megbeszéljük a lehetőségeket, mert mindenből van kiút, csak tenni kell érte!

Köszönöm, hogy elolvasta cégem bemutatkozó részét, kérem, tekintse meg a weboldal további menüpontjait is, hogy egy átfogó képet kaphasson tevékenységeinkről!              

                                         

Üdvözlettel és Tisztelettel:
Dajka Zoltán